Mai hír: a kormány a gazdasági reformcsomag egyik legjelentősebb elemeként a gyógyszerkasszából kíván százmilliárdocsát lecsippenteni. Ennyi, nem több, vegyük ezt tudomásul!

Nem tudom, kik azok, akikben ez az ötlet így felvetődött, mint ahogy azt sem tudom, végiggondolták-e ezt, összes következményeivel együtt? És arról sincs tudomásom, hogy miképpen illeszkedik ez a kormány deklarált szándékához, hogy a ciklus végéig az egészségügyi kiadásokat felzárkóztassa a GDP-arányosan kalkulált régiós átlaghoz? Csak azt tudom, hogy Matolcsy, megint Matolcsy a dolog „frontembere”…

Tény, hogy a magyar gyógyszerfogyasztás meghaladja azt a mértéket, amely orvosilag indokolt – és ebből kényszerűen következik, hogy valószínűleg ahhoz képest többet is költünk gyógyszerekre, mint amennyire ettől ez a lakosság általános egészségi állapota javul.

Ugyanis a magyar gyógyszer-túlfogyasztás oka a magyarok egészséghez való hozzáállásában van.

(Az alábbiakban megfogalmazandók az átlagos helyzetre vonatkoznak, amely alól, szerencsénkre, vannak kivételek!)

Mit tapasztalunk a „fronton”: amikor a Zállampolgár felkeresi az orvost? Először is: sok esetben későn keresi fel, nem akkor, amikor az első enyhe tünetek jelentkeznek, hanem sokszor már csak akkor, amikor „kész a baj”. És amikor ott van, azt várja, hogy az orvos „oldja meg” helyette, közreműködése nélkül a problémát, „írjon fel valamit” – és kész!

…Valahogy úgy van ez, mint amikor sokan az államtól várják a saját problémáik megoldását, azt, hogy „Gondoskoggyon róllam a Zállam!” – csak itt a „gondoskodó és mindent megoldó hatalom” az orvos kellene hogy legyen és az általa felírt, a TB által pedig finanszírozott gyógyszer.

Igen: a gyógyszertúlfogyasztás – és az adott betegségre, állapotra tulajdonképpen hatástalan gyógyszerek felírása-fogyasztása is – igazából erre a megoldást másoktól, „felülről” várásra alapul. Itt sincs „öngondoskodó szemlélet”, vagy „felelős és előrelátó állampolgári attitűd”. Van viszont csodavárás – és ha a csoda nem történik meg (mert nem történhet meg), akkor van másokra mutogatás, van az, hogy mások a felelősek az én bajaimért.

Legyünk őszinték: mindaddig, amíg ezen az állapoton és ezen a felfogáson nem tudunk tömegesen változtatni, addig újra és újra el fognak szaladni a gyógyszerkiadások.

Mi lenne a megoldás – mondjuk: mit csinálnék én, ha én lennék a magyar miniszterelnök és valóban és hosszú távon keresnék megoldást a gyógyszerfelhasználás ésszerűsítésére (és nem csak a gyógyszerkassza-kiadások csökkentésére)? Csak egyet tehetnék: elindítanék egy átfogó egészségügyi reformot, amelynek legfontosabb – és ráadásul a legolcsóbb – eleme az egészségtudatosság kialakítása lenne, az, hogy honfitársaink tanuljanak meg „gazdálkodni az egészségükkel”. Tudom: nagyon nehéz egy ilyen szemléletváltást véghezvinni egy olyan nép esetében, amelytől oly távol áll a tudatos tervezés, a „gondos gazda” polgári szemléletmódja és amely oly kevés tapasztalatot szerezhetett még ebben történelme során. Tudom jól, hogy ez a „felülről kapott parancsok” és a „felülről jövő gondoskodás” népe. De azt is tudnunk kell, hogy az egészségünket senki sem tudja helyettünk megvédeni – pláne nem önmagunk „aknamunkájától”.

Tudja-e a Kedves Olvasó, hogy a legtöbb gyógyszert éppen az állapotbetegségekre szedjük? Igen: például a túlsúly miatt kialakult cukorbajra – amely zömében ki sem alakulna egy egészségesebb táplálkozás esetén (hogy a mozgást meg se említsem…) Ha gyerekeink nem híznának már el tizenéves korra, akkor később egyszerűen nem igényelnének gyógyszereket és orvosi ellátást, ha majd felnőttkori cukorbetegekké válnak. És a cukorbetegség – szintén rengeteg gyógyszert „felvevő” – szövődményeinek kezelésére sem kellene pénzt költeniük-költenünk. Ma Magyarországon hétszázezer ilyen beteg él – elképzelhető, mi pénzt meg lehetne fogni, ha előre gondolkodva ki sem alakulna többségüknél ez a betegség! …De itt vannak a keringési megbetegedések is, melyek jelentős részéért ugyanúgy a túlzabálás a felelős. És bizony: a jelentős túlsúly okozza a mozgásszervi kopások tekintélyes részét is – megint csak sok-sok gyógyszert felszippantva…

Állítólag szinte töretlen a miniszterelnök népszerűsége. Ha így van, ha tényleg milliók tekintenek rá példaképként, akkor miért nem „veti be magát”, hogy segítsen megőrizni népe egészségét? Kolbászt enni és pálinkát kóstolni láthattuk már őt – répát ropogtatni még sosem! Pedig például a dán iskolákban azokban az automatákban, amelyek nálunk csokival és cukros üdítőkkel vannak tele, bizony: friss zöldségek vannak! És a gyerekek szeretik, mert ezt szokták meg – igen: az étkezés, az, hogy mit szeretünk, szokás dolga, tehát formálható!

Elhiszem, hogy „spórolni kell”, egyetértek a takarékos és racionalizált állami költségvetés elvével és gyakorlatával – csak akkor könyörgöm: legyen is racionális, ne pedig kapkodó és ötletelő „elvonások” szimpla halmaza. Mert ha mégis az lesz, akkor annak később nagyon nagy ára lesz. Egy 2/3-os többség rengeteg lehetőséget teremt arra, hogy jó folyamatokat indítson el a kormány – feltéve, ha tudja, mik a valóban jó folyamatok. A MANYUP-pénzből – ha már egyszer elvették – finanszírozhatnának ilyen, már középtávon is jelentős megtakarításokat hozó programokat is…

De ha már „ötletelünk, mint Matolcsy” (lám, így születnek a dakota mondások!), akkor miért ne vetnénk fel azt az ötletet is, hogy legyen az egészségbiztosításban is „bonus-malus”-rendszer. Igen: akik törődnek az egészségük megóvásával, azokat preferáljuk, mivel valószínűleg kevesebbe kerülnek, mint azok, akik nem így élnek. És ha „megtakarítási célzattal” többletterheket kell raknunk az emberekre, akkor ezt – jó előre meghirdetve az „éleslövészetet” – azok viseljék fokozottabb mértékben, akik az egészségmegóvás terén „ismerik a jót, tudják a jót és mégis a rosszat cselekszik” (hogy szegény Szent Ágostont is belevonjam a dologba…).

Itt olvastam: http://progressziv.blog.hu